Kozármislenyi Nők Hete: Nők a frontvonalban - Mislenykult

  • Home
  • Kozármislenyi Nők Hete: Nők a frontvonalban

Kozármislenyi Nők Hete: Nők a frontvonalban

2021.03.03. Mislenykult21 Comments Off

Minden évben március elején rendezzük meg Kozármislenyben a Nők hetét. Ez idén sem volt másképp, csak a körülményekre való tekintettel a helyszín változott – az online tér adta lehetőségeket próbáltuk minél inkább kihasználni. Egyik fő célunk az egészségtudatos életmód középpontba állítása, a mozgás jelentőségének hangsúlyozása volt: partnereinkkel együttműködve – a Művelődési Központ közösségi oldalán – minden nap velünk tornázhatott, aki kellő elszántságot érzett magában.

A hét másik üzenete, hogy tiszteljük mindazokat, akik most is a frontvonalban dolgoznak – értünk! Betekintést nyerhettünk a posta dolgozóinak, az Élet-Esély Autistákat Segítő Egyesületet gondozóinak, a helyi tanároknak a pandémia hatására megváltozott hétköznapjaiba, a program zárásként pedig dr. Molnár Csilla, kozármislenyi háziorvos mesélt az elmúlt időszak nehézségeiről:

„A háziorvosokra számos új feladat hárul a vírushelyzet időszakában: valamennyi vizsgálatot megelőz egy telefonos időpont egyeztetés, hiszen csak így biztosítható, hogy a betegek ne érintkezzenek egymással. Mivel a szakrendelések a jelen helyzetben nem teljes kapacitással működnek, sok esetben nem tudjuk tovább küldeni a betegeket, ez mindenképp nagy felelősséggel jár.

Az oltással kapcsolatban felmerülő adminisztrációs tevékenységek szintén az orvosok hatáskörébe tartoznak. Elsőként meg kell határoznunk minden regisztrált páciensünk esetében, hogy az ötféle vakcina közül melyikkel oltható. Ezt követi az oltások leszervezése, amely rengeteg energiát igényel, ráadásul nagyon rövid idő áll a vakcinák beérkezését követően a rendelkezésünkre. Így, hogy a Művelődési Központ és az Önkormányzat is részt vállal a tömeges oltások előkészítésében, lebonyolításában, sokkal gördülékenyebben működik a rendszer.

A jelenlegi bezárás nagyon fájdalmas, de mindenképp indokolt. Izrael hasonlóan járt el: amikor elegendő oltóanyag állt rendelkezésre, akkor határoztak a szigorításokról. Ki kell hangsúlyozni, hogy a teljes védettség csak a második oltást követő első héten alakul ki, emiatt fontos, ha valaki meg is kapja az első adag vakcinát, még nem lazíthat. Ha sikerül betartani az óvintézkedéseket, lecsökkentjük a találkozások számát, növeljük a lakosság átoltottságát, májusban talán már újra szabadok lehetünk.

Kozármisleny – köszönhetően az összefogásnak – nagyon jól áll az oltás tekintetében: míg az országos átlag öt-hét százalék, itt már tíz százalék felett van az átoltottság mértéke.  A bizalom megőrzése, helyreállítása jelen esetben a legfontosabb! Ahogy bízunk a különböző szakemberekben, szolgáltatókban, bíznunk kell orvosainkban, az ő szaktudásukban is! Az oltás nagyon jó találmány, számos esetben segített már az emberiségen. Jelen helyzetben pedig mindenképp szükséges ahhoz, hogy visszaszorítsuk a vírust és visszakapjuk régi életünket.”