Egy igazán különleges adventi naptárral készültünk a tavalyi évben az ünnepekre: felkértük a város művészeit, intézményeit, egyesületeit arra,
Egy igazán különleges adventi naptárral készültünk a tavalyi évben az ünnepekre: felkértük a város művészeit, intézményeit, egyesületeit arra,
Sokakat sikerült megmozgatni május 1-jén Kozármislenyben a Művelődési Központnál és az azt körülölelő ligetes területen. Vasárnap délelőtt futással
Gondterhelt voltam, megint egy határidős feladat. Hogyan tudnak mások határidőre cikket írni? Én képtelen vagyok rá. Teli voltam
Tudatosan vásárolni napjainkban az egyik legnagyobb kihívás. Rengeteg impulzus, ajánlat ér minket nap mint nap, ezért fontos szempont,
Új szerepben mutatkoztak be a Művelődési Központ közösségszervezői: az elmúlt két hónapban a helyi körzeti orvosokat segítették a
A tavalyi sikeres akciót követően áprilisban ismét a Klubzsák a Közösségekért program keretén belül gyűltek a már nem
Minden évben március elején rendezzük meg Kozármislenyben a Nők hetét. Ez idén sem volt másképp, csak a körülményekre
1996-ban indult el Angliából az a kezdeményezés, amely minden évben - Valentin-nap környékén - egy héten keresztül a